Érdekes felvetés, sok dolog eszembe jutott róla. Csak kérdés, hogy egy teljesen radikális demokráciában mennyire képviselődnek azoknak az érdekei akiknek (és ők általában alacsonyabb osztályhelyzetűek) nincs idejük vagy kedvük résztvenni benne.
Egyébként szerintem az általános jelenségre való válaszötletekben (márminthogy a demokrácia deficit) Magyarország nem áll olyan rosszul a magyar progresszió, akár a balliberális, akár az újbalos, akár a "civil" közegében. Lehet, hogy éppen azért mert ott nagyobb a deficit. Erről a nyáron írtam, elnézést a shameless plug-ért, de tényleg ez jutott róla eszembe, mert erről szól és örülök, hogy másnak is eszébe jutott: https://bylinetimes.com/2024/09/30/hungary-viktor-orban-populism/
jah, hát amúgy végéről kitöröltem egy bekezdést, ami kicsit kifejtette ez a raddem dolgot, itt semmiképp nem bázisdemokráciára gondolok, amit a "ráérők zsarnokságának" szoktam hívni, de kifejtés nélkül persze tök legit, hogy ilyen dolgokra asszociáltál. egyetértek, hogy a ráérők zsarnoksága nem lenne jó kiút :D
"Hiányzik ugyanis kortárs ideológiai konfigurációikból a demokrácia két alapvető alkotóeleme: az emberi társadalmak fundamentális politikai pluralizmusának felkarolása, illetve a politikai döntések meghozatalához való egyenlő hozzáférés biztosítása" - ez egy szép cirkalmas körmondat, egyébként mi értelme van?
Szerintem ez a demokrácia túl van hájpolva. Én magam feltételen híve voltam, de hát ezek a görögök is milyenek voltak már. Szókratészt a nagy demokráciájuk közepén halálra ítélték, és a bölcs meg volt olyan hülye rabja az ideológiáinak, hogy mártírrá itta magát.
A démosz uralma az a démosz uralma. Akár démoni is tud lenni annak függvényében, hogy a démosz irányítói milyen szándékkal rángatják a tömeget - vagy csak varázslóinasként imitálják az irányítás képességét, oszt amikor az éjji vadak magindulnak, dobja a varázspálcáját és még azt is letagadnák, hogy valamikor irányítónak jelentkeztek.
A kortárs ideológusok pont ugyanúgy sütögeti a pecsenyéjüket, mint más idők ideológiusai. Ha meg az az eszméjük, hogy kevés a fóka, és stabilizálni kell az eszkimók helyzetetét... akkor megette a fene minden ideológiájukat, mert még az álmaikat is ehhez szabják.
A franc sem akar démosz uralmat, mer az egy széles átlag, oszt mindig a hangosabbak közül kerülnek ki a nagyobb gazemberek. A halkak közt is akadhat persze nagy gazember, de annak ott a buliban a pénze, médiája, szentkönyve.

amúgy nekem ez az interjú pár éve nagyon tetszett, nem mindenben értettem egyet, de a "lottokrácia" dolog, az nekem elég szimpi https://www.thenation.com/article/politics/helene-landemore-open-democracy/