Az egyik politikai szétesésből a másikba jön JD Vance
A hardcore követők talán tudhatják, hogy a Köztes legelső cikkét, 2024 nyarán, JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke ihlette. Abban a szövegben néhány szempontot gyűjtöttem össze a politikus megértéséhez, akit épp azokban a napokban nevezett ki alelnökjelöltjének Donald Trump.
Most 2026 tavasza van, és a magyar választási kampány véghajrájára időzített budapesti látogatása kiváló alkalmat ad arra, hogy számba vegyem:
14 hatalomban töltött hónap után hol is tart az a fajta jobboldali populizmus, amelyet JD Vance képvisel.
Hiszen mozgalmas időszak van mögöttünk, és a politikai elképzelések, ígéretek és projektek próbája a kormányzás.
A Köztest a szabadidőmben írom, egy-egy szövegen nem ritkán heteket ülök, gondolkodom, átírom, szöszölök. És mindez nagy örömet, intellektuális feltöltődést okoz nekem.
Ha bennetek is hasonló érzéseket generál a szövegeim olvasása, és esetleg egy lájkon túlmenően is visszajeleznétek ezzel kapcsolatban, tökre örülök, ha a Ko-fi oldalamon keresztül meghívtok egy kávéra! Nagyon jól fog esni❤️
Vance még mindig a legesélyesebb politikus arra, hogy Donald Trump első számú politikai örökösévé váljon, ő legyen a Republikánus Párt elnökjelöltje 2028-ban, és amennyire kiszámíthatatlan és rapszodikus a kortárs politika, akár még nyerhet is.
Viszont az amerikai jobboldali politizálásnak az a fajta megújítása, amelyet Vance ígért, már sokkal valószínűtlenebbnek és valószerűtlenebbnek tűnik, mint másfél-két évvel ezelőtt tűnt.
Így indult
Az iraki háborút megjárt, és Yale-en jogi diplomát szerzett Vance memoárja, a Vidéki ballada az amerikai álomról — eredeti címén: Hillbilly Elegy — a 2016-os Trump-győzelem után egy rövid időre a magyarázatot kereső liberálisok slágerkönyvévé vált, amely megmutatta, miért is pártolt át az amerikai munkásság egy része egy valóságshow-ingatlanmágnás demagóg, sérelemalapú politikájához.
Aztán az amerikai demokraták, európai centrista társaikhoz hasonlóan hamar feladták a valódi társadalmi megértés és politikai tanulságlevonás kísérletét, hogy olcsó, önfelmentő mítoszokba és hamis antifasiszta pózőrködésbe meneküljenek.
Ezzel párhuzamosan Vance fokozatosan lecserélte korábbi árnyaltabb, intellektuálisabb stílusát egy jóval demagógabb, agresszívabb stílusra, és rohamos lépésekkel közeledett a korábban még kritizált Trump-mozgalomhoz.
2019-ben katolizált, bérmálásakor Hippói Szent Ágostont választotta védőszentjének.1
2022-ben republikánus színekben Ohio állam képviseletében mandátumot szerzett az Egyesült Államok szenátusában, miután az előválasztáson, egy zsúfolt mezőnyben Trump támogatásának köszönhetően be tudta húzni az első helyet.
A Vance-i politikai kísérlet központi kérdése, hogy hogyan lehetne a Republikánus Párttal túllépni a neoliberális időszakon, és a párt koalíciójába integrálni a neoliberális globalizáció nyomán súlyos gazdasági és társadalmi nehézségek közé vetett, politikai elitek által nem képviselt társadalmi csoportok egy részét.
Azt, amit sokan “fehér munkásosztálynak” neveztek, de ami valójában a fiatalabb afroamerikaiak és latinók egyre növekvő hányadát is magába foglalta.
Vance ennek a “munkásbarát” fordulatnak lett a prominens, de távolról sem egyetlen képviselője a Republikánus Párton belül. A párt társadalmi kérdésekben hagyományosan antiliberális irányzatainak felkarolása mellett nyílt szakítást hirdetett a republikánusok szintén hagyományosnak mondható gazdasági liberalizmusával, a szabad piac, a vállalkozói szellem, a kis állam, a tőke és a kapitalizmus bálványozásával.
Részben a XIII. Leó pápa által kidolgozott katolikus társadalmi tanításra támaszkodva a megélhetési és társadalmi problémákat nem egyéni hibaként, hanem a gazdasági rendszer igazságtalanságaiként keretezte, és kritika alá vette a nagyvállalatok kizsákmányoló gyakorlatait, illetve a politikai és kulturális elitek asszisztálását mindehhez.
A 2015-16-os Trumphoz hasonlóan maga is élesen elutasította az USA felelőtlen háborúzásait és a túlterjeszkedő külpolitikai fősodort.
Szenátorként — nem ritkán populistább demokratákkal tandemben — nyújtott be nagyvállalatokat (például vasúttársaságokat és a hitelkártya-hálozatokat uraló Visa-Mastercard duopóliumot) az átlagemberek érdekében megregulázni próbáló javaslatokat. Kedvezően nyilatkozott a szakszervezetekről, az európai stílusú iparági béralkukról és a Biden-kormányzat trösztellenes lépéseiről. Republikánus politikusra nem jellemző módon egyszer még az autóipari szakszervezet egyik sztrájkőrségén is feltűnt.
Világgazdasági szempontból pedig az újraiparosítást és a munkahelyek USA-ba történő visszatelepítését célzó vámpolitika és protekcionizmus szószólója lett. Erős bevándorlásellenességét is ezzel, vagyis az amerikai munkások bérének és biztonságának védelmével magyarázta.
Azt már az idézett hírlevelemben és a 2024-es amerikai elnökválasztásokat felvezető partizános videóesszémben is jeleztem: ez a munkásbarátnak brandelt jobboldali politikai projektet — amellyel egyébként az európai radikális jobboldal egyes szereplői is kísérleteznek Boris Johnsontól Marine Le Penen át Herbert Kicklig — rengeteg belső ellentmondás feszíti.
És azon a ponton, amikor konkrét kormányzati döntéseket kell hozni, prioritásokat felállítani, akkor ezek az ellentmondások felerősödnek, sőt előre nem látható új kihívások is bejönnek a képbe. Ezt látjuk most a JD Vance nevével fémjelzett politika esetében is.
Így sikerült
A szétfeszítő tényezőket több külön kategóriába sorolnám.
1. Nehéz úgy munkásbarátnak lenni, hogy közben a tőkések közt is leginkább munkásellenes Elon Musk vagy Peter Thiel pénzel.
Az általam előrejelzett problémák a jobboldali politika belső ellentmondásaiból eredeztethetők. Az alapvetően a tőke szolgálatára szervezett politika elosztásbeli és általánosabb politikai gazdaságtani kérdésekben nem tud munkásbarát lenni, ahogy azt a tőke-munka viszonyt felügyelő szabályozó testületek megbénítása vagy személyzeti elfoglalása, a leggazdagabbaknak a szegényebbek egészségbiztosítása kárára juttatott adókezdvezmények kiválóan példázzák.
De talán semmi nem szemlélteti jobban mindezt, mint a kormányzat és a mesterséges intelligencia “hiperskálázók” között, Vance aktív közreműködésével megkötött szövetség, amely magas rezsiárakkal és végső soron munkahelyek tömeges megszűnésével kecsegteti az amerikai dolgozókat.
Ha Quinn Slobonianéknak igazuk van, és a muskizmus a fordizmus mintájára egy új, átfogó termelésszervezési rendszer, akkor az elődjéhez képest sokkal kevésbé kedvező a dolgozók (meg úgy az emberiség) számára.
2. A régi republikánus elitek megőrizték intézményes pozícióikat a Trump-forradalom után is
Viszonylag könnyen előrelátható volt az is, hogy a megszokott republikánus elképzelések a Republikánus Párton belül nem tűnnek el a MAGA-forradalom nyomán sem, így sok kérdésben a régi ortodoxia felül fog kerekedni. A kockázatos és túlterjeszkedő külpolitikai beavatkozások — legyen szó Venezueláról, Iránról, vagy épp az izraeli kormányzat feltétel nélküli, kritikátlan támogatásáról — mind a régi republikánus dogmák továbbéléséről tanúskodnak. Ahogy az venezuelai beavatkozás kapcsán az egyik Unortodox-interjúalanyom, Juan David Rojas szépen levezette, a hagyományos republikánus héják megtanulták hogyan lehet úgy becsomagolni saját célkitűzéseiket, hogy azok MAGA-kompatibilisnek tűnjenek.
3. Trump személyisége bizony történelemformáló tényező.
Sosem hagyhatjuk ki az egyenletből Trump személyes karakterét és hatalomgyakorlási módszerét. Ahogy azt sokszor kifejtettem, a társadalmi atomizáció és a közvetítő intézmények nélküli politika szükségszerűen instabil, hiányában van olyan stabil pontoknak, amelyek lehorgonyoznák, következetességet vagy bármilyen koherens belső logikát tartanának fenn.
Ehelyett sokszor a vezető személyes karizmája, állandó mozgása, voluntarista, önmagáért való cselekvése (cselekvés a cselekvés kedvéért) szervezi az események láncolatát.
Trumptól rengeteg erre vonatkozó példát tudnék idecitálni, amikor nemhogy a “munkásbarát fordulat” logikája, de a hagyományos tőkeszolgálat, vagy nemzetbiztonsági héjaság sem úgy érvényesül, ahogy megszokhattuk.
Az amerikai olajtársaságok nem vágytak a nehezen kitermelhető venezuelai olajra, az amerikai agrárcégek az irreguláris migráció megfékezésére, és bár az Nvidia bevételeire bizonyára áldásos hatással van, hogy engedélyezte a cég fejlettebb AI-chipjeinek kínai exportját, de a tágabb amerikai techszektor stratégiai céljait nem biztos hogy szolgálja.
A taktika elsőbbsége a stratégiával szemben — nehéz minden trumpi lépést nem egynapos tőzsdemanipulációs trükknek látni—, az egyéni és konkrét elsőbbsége az általánossal és elvonttal szemben, a rövid távé a hosszabb távval szemben: ezek a trumpi személyes hatalomgyakorlás, de tágabban a kortárs politikacsinálás alapvetései, amelyek szintén aláásnak bármilyen tartós politikai projekt megvalósítását.
A felmérésekből, előrehozott választási eredményekből és a félidős választásokra felvezető előválasztásokból kiolvasható, hogy mindezek erősen erodálták a 2024-es győztes választói koalíciót. A bevándorlás, az Epstein-akták, de elsősorban az Izrael feltétel nélküli támogatása és az Irán ellen indított felelőtlen háború kapcsán a MAGA-elitben felszínre tört súlyos feszültségek is ennek a tünetei.
A koalíció omladozik, és ahogy a konzervatív amerikai gondolkodó, Christopher Caldwell előrevetíti, a trumpizmusnak valószínűleg vége.
Bevetés közben eltűnt
Mindezekben a kérdésekben Vance alig állt ki, hogy a korábban hangoztatott nézeteit akár a nagy nyilvánosságban, akár zárt körben karakán módon képviselje. Bár a stábja aktívan szivárogtat az iráni háborúval szembeni ellenkezéséről, a nyilvánosság előtt mindebből annyi maradt, hogy hát igen, a múltban a közel-keleti kalandorpolitika azért volt rossz, mert az “buta elnökök” csinálták, de a mostani “okos elnök”, szóval minden rendben.
A tavalyi, jemeni lázadók elleni amerikai fellépés kapcsán kiszivárgott Signal-beszélgetésekből is inkább az derült ki, hogy egy apró lábjegyzetelés után félre is áll a héják útjából.
Vannak arról hírek, hogy szeretné nevére venni azt, ha sikerülne valamilyen békés megállapodást kötni Iránnal, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy Teheránnak érdekében állna mostanában megállapodni, és ha meg is állapodik, az nem egy nehezen védhető stratégiai vereséget jelent az USA-nak, ami nem igazán hozna politikai tőkét az alelnök számára.
A rövid idő alatt politikai szubsztancia nélkül maradt Vance tehát inkább a végzetesen online edgelordkodásban éli ki magát, meg abban, hogy a “libsiket hergeli” (owning the libs) és szégyenteljesen befekszik a saját feleségét és gyerekeit támadó szélsőjobbos influenszereknek.
Mindeközben személyes karizmára sem sikerült szert tennie, és 2028-ra simán előállhat egy olyan helyzet, hogy a neokon-MAGA-hibridet tökélyre fejlesztő Marco Rubio, a “munkásbarát fordulatban” hitelesebbnek maradó Josh Hawley, vagy épp a hagyományos amerikai külpolitikát elutasító, a konspirációs elmélet között is kényelmesen mozgó Tucker Carlson lépéselőnybe kerülnek, túlmanőverezik az X-threadekbe rekedt, a Trump-kormányzat legkevésbé népszerű intézkedéseihez láncolt Vance-t.
Szóval innen nézve elég találó a betoppanása a kedves politikai barátja, Orbán Balázs által vezetett, Amerikából kopírozott és a szétesés, a dekadencia bűzlő tüneteit mutató Fidesz-kampányba.
Hippói Szent Ágoston a legfontosabb egyházatyák egyike, akinek nevéhez kötődik a korai kereszténység átültetése a görög kultúrkörből a latinba, és ezzel egyúttal — egyes akadémiai értékelések szerint — a sokszínű, optimista, kísérletező korai vallás átfazonírozása egy dogmatikusabb, bűnre és szexualitásra erősebben fixálódott, ridegebb és pesszimistább vallássá.








Az ufók valójában démonok kijelentése az szetesettség vagy valami niche csoport meggyőzése?
Nem “kinevezte”, hanem “választotta”. Vance Vidéki balladája a legjobb mai amerikai szociográfia.