Orbán csak szeretné, hogy orosz-amerikai-kínai erőtérbe kerüljön Magyarország és hogy ő ennek a politikai haszonélvezője legyen, de eddig csak "hányingerkeltő, behódolási gesztusokat" láttunk tőle, igazi eredményeket nem. Trump ugyanúgy le akarja vakarni magáról az orbáni vircsaftot, mint az általa megvetett "vén-Európának" a többi részét. Az "amerikai-Orbán" opció legfeljebb a gesztusok szintjén létezik, vagy ott sem.
Apróság, de én háklis vagyok az ilyesmire, és talán nem csak én: "A kállai kettős Nagykállóról származó zenés/táncos történet, műfaja szerint táncballada . Létezéséről már a XVII. század második feléből vannak adatok." (Wikipédia) Tehát helyesen kisbetű, pontos i, két szóban 8) További jó munkát, szeretem az írásokat nagyon!
Amúgy jogos! de van neki a politikatörténeti használata is, ami meg Kállay Miklós miniszterelnök második világháború idején vitt "hintapolitikájára" utal, szóval ezért az Y-os verzió, nemtom ez igazságot tesz-e a kérdésben.
Nem tudom, én egyfelől nagyon szeretem ezeket olvasni, másfelől minél több ilyet olvasok, annál inkább feszengek amiatt, hogy pont egy konklúziót vagy ha úgy tetszik "agendát" nem sikerül odatenni, így marad nekem, nekünk ez a kis önigazoló, öngyőzködő "értem a folyamatokat" mantra...
Európával kapcsolatban engem személy szerint meghat ez a felismert önérdekből való föderalizálódás vagy legalábbis kooperáció, csak nem tudnám megmondani, milyen racionális érv szólna amellett, hogy ez létre tud és fog jönni - mi lenne az, ami miatt akár a regionális kapcsolatok, akár valamiféle páneurópai identitás hirtelen felértékelődne, és nem mindenki továbbra is okosban próbálná megoldani, a szokásos konfliktusait meg-/fenntartva.
Igen, ezt abszolút értem, és lehet kicsit furán is fog hangzani, de kinőttem az "agendát" írós fázisomból, anno megtettem, de jövő nem így működik, nem lehet előre megírni egy papírra, és az én személyes ízlésem szerint krindzs, amikor bárki ezzel próbálkozik. A politikai és társadalmi valóságot cselekvő emberek inkoherens, improvizatív, kísérletező lépései teremtik, ennek pedig része a tájékozódás is, a felmérése annak, hogy most hol is vagyunk, miben is vagyunk, szerepfelfogásom szerint ehhez tudok ilyen "sajtó"-keretek közt hozzátenni. Néha elfantáziálok, hogy kipróbálnám magam valamilyen konkrét társadalmi / gazdasági / politikai cselekvő részeként, ott nyilván agendát is kellene alkotni, de akkor járna hozzá a megvalósítás képessége és felelősségének terhe is. (Ezt meg hát nem csinálnám ingyen :D ) Ezek nélkül az agendagyártás - és még egyszer hangsúlyozom: saját személyes szerepfelfogásom szerint, mert amúgy meg mindenki azt csinál, amit szeretne - igazándiból száraz recskázás. Ha félreértem, hogy mit értesz "agenda" szó alatt, akkor bocs a túlmagyarázásért :D Klasszikus értelemben vett konklúzió valóban nincs benne, nyitott végű dolgoknál ez nehezemre esik.
A kommented második, európai részével teljesen egyetértek.
Szerintem jól értetted, az én fejemben sem volt egy kristálytiszta elképzelés, de végülis mégiscsak valamiféle "iránytűre" gondolok, ami utat mutat, segít eligazodni a helyzetben, és ha nem is jósol, de állást foglal, nagyobb hatókörű célokat vagy téteket nevez meg.
Abban teljesen egyetértek, hogy "nem kell túlgondolni" ezeket a folyamatokat, mert jelentős részük spontán és véletlenszerű, és egyébként sem akarom személy szerint rád tolni ezt a terhet vagy az azzal kapcsolatos frusztrációmat, hogy nincs elég válaszom a sok kérdésre, amivel már foglalkozni lehet. Én személy szerint azt gondolom, a káoszból inkább az következik, hogy akinek módja van állást foglalnia, annak érdemes ezt megtennie, és pont hogy nem húzódik éles határ a "cselekvő" és a megfigyelő között.
Az európai részhez lazán kapcsolódva kicsit yappelnék még: már Hérakleitosz azt mondta, kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba, mégis sokszor azt érzem a mainstream gondolkozásban, hogy túl kényelmes valamiféle ciklikusságban elképzelni a valóságunkat, amiben nincs kimondott haladás vagy változás, legfeljebb ideiglenesen. Ez megspórolja az elemzés terhét a megvilágító erőt jól megőrizve - könnyebb azt mondani, hogy "ilyet már láttunk, ez így működik". (Nyilván egyébként tágabban véve paradox is, de szerintem a ciklikusságra csak akkor szoktak hivatkozni, amikor meg lehet vele spórolni az elemzést, máskor pedig "megengedik", hogy beszivárogjon a változás.) Európával kapcsolatban is ettől tartok. Európa, a népek, birodalmak belharcait már láttuk, árulásokat láttunk már, tanult bizalmatlanság van bennünk, arra pedig nincs fantáziánk (nem tudjuk, nem akarjuk elhinni), hogy lehetne egy olyan Európa, ami nem egy újabb fölöttünk uralkodó birodalom, de mégis erőt és egységet tud megjeleníteni nagy- és középhatalmak felé. Lásd a Fidesz kommunikációját: Brüsszel az új Moszkva, "láttunk már ilyet, felismerjük".
Orbán csak szeretné, hogy orosz-amerikai-kínai erőtérbe kerüljön Magyarország és hogy ő ennek a politikai haszonélvezője legyen, de eddig csak "hányingerkeltő, behódolási gesztusokat" láttunk tőle, igazi eredményeket nem. Trump ugyanúgy le akarja vakarni magáról az orbáni vircsaftot, mint az általa megvetett "vén-Európának" a többi részét. Az "amerikai-Orbán" opció legfeljebb a gesztusok szintjén létezik, vagy ott sem.
Apróság, de én háklis vagyok az ilyesmire, és talán nem csak én: "A kállai kettős Nagykállóról származó zenés/táncos történet, műfaja szerint táncballada . Létezéséről már a XVII. század második feléből vannak adatok." (Wikipédia) Tehát helyesen kisbetű, pontos i, két szóban 8) További jó munkát, szeretem az írásokat nagyon!
Amúgy jogos! de van neki a politikatörténeti használata is, ami meg Kállay Miklós miniszterelnök második világháború idején vitt "hintapolitikájára" utal, szóval ezért az Y-os verzió, nemtom ez igazságot tesz-e a kérdésben.
Jogos, ez meg nekem nem jutott most eszembe! És ez persze jobban ül Orbán és a pávatánc esetében.
Nem tudom, én egyfelől nagyon szeretem ezeket olvasni, másfelől minél több ilyet olvasok, annál inkább feszengek amiatt, hogy pont egy konklúziót vagy ha úgy tetszik "agendát" nem sikerül odatenni, így marad nekem, nekünk ez a kis önigazoló, öngyőzködő "értem a folyamatokat" mantra...
Európával kapcsolatban engem személy szerint meghat ez a felismert önérdekből való föderalizálódás vagy legalábbis kooperáció, csak nem tudnám megmondani, milyen racionális érv szólna amellett, hogy ez létre tud és fog jönni - mi lenne az, ami miatt akár a regionális kapcsolatok, akár valamiféle páneurópai identitás hirtelen felértékelődne, és nem mindenki továbbra is okosban próbálná megoldani, a szokásos konfliktusait meg-/fenntartva.
Igen, ezt abszolút értem, és lehet kicsit furán is fog hangzani, de kinőttem az "agendát" írós fázisomból, anno megtettem, de jövő nem így működik, nem lehet előre megírni egy papírra, és az én személyes ízlésem szerint krindzs, amikor bárki ezzel próbálkozik. A politikai és társadalmi valóságot cselekvő emberek inkoherens, improvizatív, kísérletező lépései teremtik, ennek pedig része a tájékozódás is, a felmérése annak, hogy most hol is vagyunk, miben is vagyunk, szerepfelfogásom szerint ehhez tudok ilyen "sajtó"-keretek közt hozzátenni. Néha elfantáziálok, hogy kipróbálnám magam valamilyen konkrét társadalmi / gazdasági / politikai cselekvő részeként, ott nyilván agendát is kellene alkotni, de akkor járna hozzá a megvalósítás képessége és felelősségének terhe is. (Ezt meg hát nem csinálnám ingyen :D ) Ezek nélkül az agendagyártás - és még egyszer hangsúlyozom: saját személyes szerepfelfogásom szerint, mert amúgy meg mindenki azt csinál, amit szeretne - igazándiból száraz recskázás. Ha félreértem, hogy mit értesz "agenda" szó alatt, akkor bocs a túlmagyarázásért :D Klasszikus értelemben vett konklúzió valóban nincs benne, nyitott végű dolgoknál ez nehezemre esik.
A kommented második, európai részével teljesen egyetértek.
Szerintem jól értetted, az én fejemben sem volt egy kristálytiszta elképzelés, de végülis mégiscsak valamiféle "iránytűre" gondolok, ami utat mutat, segít eligazodni a helyzetben, és ha nem is jósol, de állást foglal, nagyobb hatókörű célokat vagy téteket nevez meg.
Abban teljesen egyetértek, hogy "nem kell túlgondolni" ezeket a folyamatokat, mert jelentős részük spontán és véletlenszerű, és egyébként sem akarom személy szerint rád tolni ezt a terhet vagy az azzal kapcsolatos frusztrációmat, hogy nincs elég válaszom a sok kérdésre, amivel már foglalkozni lehet. Én személy szerint azt gondolom, a káoszból inkább az következik, hogy akinek módja van állást foglalnia, annak érdemes ezt megtennie, és pont hogy nem húzódik éles határ a "cselekvő" és a megfigyelő között.
Az európai részhez lazán kapcsolódva kicsit yappelnék még: már Hérakleitosz azt mondta, kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba, mégis sokszor azt érzem a mainstream gondolkozásban, hogy túl kényelmes valamiféle ciklikusságban elképzelni a valóságunkat, amiben nincs kimondott haladás vagy változás, legfeljebb ideiglenesen. Ez megspórolja az elemzés terhét a megvilágító erőt jól megőrizve - könnyebb azt mondani, hogy "ilyet már láttunk, ez így működik". (Nyilván egyébként tágabban véve paradox is, de szerintem a ciklikusságra csak akkor szoktak hivatkozni, amikor meg lehet vele spórolni az elemzést, máskor pedig "megengedik", hogy beszivárogjon a változás.) Európával kapcsolatban is ettől tartok. Európa, a népek, birodalmak belharcait már láttuk, árulásokat láttunk már, tanult bizalmatlanság van bennünk, arra pedig nincs fantáziánk (nem tudjuk, nem akarjuk elhinni), hogy lehetne egy olyan Európa, ami nem egy újabb fölöttünk uralkodó birodalom, de mégis erőt és egységet tud megjeleníteni nagy- és középhatalmak felé. Lásd a Fidesz kommunikációját: Brüsszel az új Moszkva, "láttunk már ilyet, felismerjük".