AOC és Newsom hazugsága
A "boldog békeidők" nem térnek vissza Trump után sem.
Sokan kommentálták Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétvégén, a Müncheni Biztonsági Konferencián elmondott beszédét, sokan fel is lélegeztek annak “jó zsaru” hangnemén.
Én inkább azokkal értek egyet, akik szerint Rubio beszéde csak stílusában tért el az elmúlt egy év Washingtonból érkező fejmosásaitól, tartalmában megerősítette az adminisztráció elmúlt egy évben megannyi csatornán, megannyi hangnemben küldött hármas üzenetét:
fizessetek be többet az USA globális pozícióinak fenntartására;
védjétek meg magatokat és tartsatok rendet a saját környéketeken;
igazodjatok a MAGA-kultúrharc ideológiai alapvetéseihez.
A decemberi Partizános geopolitikai évértékelőmben utaltam rá, hogy mintha a japánok már megértették volna ezt az üzenetet, az azóta lezajlott választások is ezt támasztják alá. Európában lassabban esik le a tantusz.
A Rubio-beszéd kapcsán még csak egy dologra hívnám fel a figyelmet: arra az erősen “civilizációs” diskurzusra, amellyel az amerikai külügyminiszter a transzatlanti kapcsolatrendszer feszültségeit kendőzi, és amelybe az Egyesült Államok elvárásait csomagolja — pont ahogyan a januári hírlevelemben előrevetítettem.
Az alapvetéseket mintha az európai elitek is kezdenék kapiskálni, bár a mélyebb gondolkodási kereteik még olyan erősen oda vannak láncolva a "Történelem Vége” korszak ideológiáihoz, hogy a valódi konzekvenciák levonása, a tagadási fázis meghaladása még várat magára.
Nem segítenek a helyzeten az amerikai Demokrata Párt, tehát Trump ellenzéke felől érkező üzenetek sem — és igazából ebben a hírlevélben erről szeretnék megosztani pár gondolatot.
Münchenben a hétvégén tucatnyi demokrata szenátor, kongresszusi képviselő és kormányzó is megjelent, mind elnöki ambíciókkal.
Ha az ember megnézi a centrista szárny és a balszárny két prominens képviselőjének, Gavin Newsom kaliforniai kormányzónak és Alexandria Ocasio-Cortez New-York-i képviselőnek a müncheni felszólalásait, akkor geopolitikai diagnózisában téves, megoldási javaslataiban minimum kidolgozatlan (Newsom esetében egyenesen üres), status-quo-ante gondolatmeneteket láthatunk.
Amiket jó lenne, ha az európai döntéshozók egyik fülükön be- és másikon ugyanazzal a lendülettel ki is engednének.
Newsom ki is mondta, Donald Trump ideiglenes, három év múlva eltűnik, csak össze kell szorítani a fogunkat, kivárni, oszt kész. AOC szerint Trump elfordul a világtól, hogy otthon építsen autokráciát — ami, hát, az elmúlt évtizedek geopolitikailag leginkább transzformatív elnöke kapcsán minimum fura diagnózis. És bármennyire is szimpatikus lehet nagy általánosságban AOC felhívása az átlagemberekért dolgozó, demokratikus (kül)politikára, az ebből következő javaslata, hogy ti. az emberi jogokon alapuló világrendet most már aztán részrehajlások és képmutatások nélkül kellene alkalmaznia — kinek is? a Nyugati világnak, azt hiszem —, inkább hangzik a demokráciaexportos neokonzervatív hübrisz átcsomagolásának, mintsem valami forradalmi újdonságnak.
Ha az európai elitek ezekre hallgatnak, akkor tényleg csak kicsit várni kell, és minden visszatér a Pax Americana csúcsára, 1999-be, maximum ezúttal az emberi jogokat védő amerikai bombázások már kevésbé részlehajló módon lesznek kiosztva a világban.
Az a durva, hogy ha akár Newsom, akár AOC megnyerné a Fehér Házért folytatott küzdelmet, valójában ők sem térnének vissza a status-quo-antéhez.
Ők is ugyanúgy megkövetelnék, hogy Európa nem potyautazzon az amerikai védelmi kapacitásokon, ahogy Obama óta minden amerikai elnök megkövetelte.
Ugyanúgy megkövetelnék, hogy Európa perkáljon többet az amerikai globális dominancia fenntartásáért, hiszen egy fundamentálisan átalakult geopolitikai erőegyensúlyon belül, az amerikai hanyatlás megállítása csak a költségvetési és kereskedelmi mérleg újrakalibrálása révén képzelhető el, ahogy ezt a Trump első ciklusa után kormányozni kezdő Biden is tudta.
Maximum MAGA kultúrharcból lenne kevesebb. Bár másfajta, hasonlóan ostoba ideológiai signalingből azért valószínűleg jutna elég.
És mindezt akkor, ha tényleg valamelyik demokrata nyer 2028-ban. De mi van, ha JD Vance? Vagy mi van, ha valaki még rosszabb? Ma sok mindenkinek elképzelhetetlen, hogy a végső rosszként tételezett “narancssárga Hitlernél” létezhet rosszabb, de a helyzet az, hogy a
közepétől kifelé stabilan üresedő és legitimitását vesztő amerikai politikai rendszer és a Barack “Változás” Obama óta egymást követő “most-aztán-tényleg-fordulatot-hozunk” elitekből kiábránduló társadalom simán képes Trumpnál és Vance-nél klasszisokkal durvább és veszélyesebb demagógokat kitermelni magából. (Ez amúgy az európai politikára is igaz, fogunk még nosztalgikusan gondolni Le Penre és Melonira!)
Szóval a letűnt nyugis idők visszavárása helyett Európának érdemes lenne minél inkább csökkentenie azt a brutális függését, amely az USA-val szemben fennáll a gazdaság, a védelem, a technológia, a kultúra, és igazából az élet minden más területén. Nem várhatunk arra, hogy mit dob egy egyre furábban működő politikai gépezet és egy egyre frusztráltabb társadalom, amelyre nulla ráhatásunk van. Gavin Newsom és Alexandria Ocasio-Cortez csak ennek felismerésében hátráltatnak.
U.I. Mindez nem az Európában épp nagyon dívó, költsünk még többet a fegyveriparra gondolkodásmód melletti kiállás. Továbbra is tartom, amit sokszor kifejtettem, legutóbb a már linkelt évértékelőmben, meg ebben a hírlevelemben: Európa védelmével nem az a baj, hogy nem költ eleget, hanem a már most is iradtlan mennyiségű pénzt rosszul, széttöredezetten stb. költi el. Szóval ahelyett, hogy elvonnánk az amúgy is évtizedek óta szorongatott jóléti államtól, hogy több tankot vegyünk, akár olyan dolgokra is költhetnénk, mint energiafüggetlenség vagy technológiai önállóság. De ez már egy másik téma.