Kedves Feliratkozóm! Szabadkoznom kell, az utóbbi időben eltűntem kicsit innen a Köztesről. Az az igazság, hogy rengeteg tennivalóm volt, ahová az intellektuális energiáimat be tudtam csatornázni, emiatt kicsit ihlet nélkül maradtam. A Partizánban hónapok óta fejlesztünk egy újfajta külpolitikai magazinműsort, ami mostanra a Szignál formájában öntött testet. Az aktuális politikai fejlemények kapcsán a gondolataimat ide csatornázom be, főként háttérszerkesztőként, de már háromszor szereplőként is. Emellett elindítottunk egy hírlevelet is a Szignál brand alatt, annak egy jelentős részét én írom, szóval oda is bemegy sok gondolatom. Emellett lesz még egy másik platform, ahol írásaim fognak megjelenni időszakosan, meg egy nagyobb videós anyagon is dolgozom, erről majd a megfelelő időben beszámolok az Insta-oldalamon és Substack-feeden is. Szóval az elmúlt egy hónapban ezért nem küldtem ki levelet, remélem elnézed nekem. Ismerem magam, amit a többi dolog újdonságereje kicsit csökken, meg jobban beáll a rutin, újra gyakrabban jelentkezem majd itt is. És persze továbbra is nagyon megköszönöm, ha egy online kávémeghívással jelzed, hogy kedveled a Köztest, és motiválsz, hogy rendesen csináljam ;)
A lázadás folytatódik — valahogy így foglalnám össze az elmúlt hetekben Európa több országában kirobbant tüntetéseket. Ugyanis ahogy a franciaországi és más tüntetések kapcsán készített friss Szignál adásunkban kifejtettem, ezek a demonstrációk csak egyik arcát jelentik annak a lázadásnak, amelyet az európai állampolgárok az államaik és társadalmi szerződéseik összeomlása miatt folytatnak másfél évtizede. Van, aki a radikális jobboldalra szavaz, van, aki a radikális balra, van, aki az utcán tüntet, adott esetben összecsap a rendőrökkel, és van, aki csak a személyre szabott feedjét pörgetve elfordul az egésztől, vagy minden választáson azért szavaz, hogy az épp aktuális kormányt megbüntesse.
Az, hogy összességében mi a baj, elmondható nagyon sokféleképp, de van egy friss apróság, ami mindennél szemléletesebb.
Október 15-én, miközben a francia diákok az iskoláik előtt tüntettek, a spanyol főváros központi terén, a Plaza del Solon pedig hetek óta százak sátoroztak megfizethető lakhatást követelve, szóval mindeközben Texasban a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk autógyártó cége bemutatta elektromos sportautójának, a Roadsternek az új generációját.
Kevesebb mint 1 másodperc alatt gyorsul százra, majdnem 500 kilométert bír egy töltéssel, de 10 sűrített gázzal működő hajtóműnek köszönhetően képes levegőbe emelkedni, ott megfordulni, és fejjel lefelé is képes haladni egy rámpán.
Megannyi dolog, amire milliók vágytak vezetés közben! 😂
Musk 2028-ra ígéri a modell sorozatgyártást, de figyelembe véve, hogy a 2017-ben bejelentett prototípus 7-8 év késéssel készült el, mérget azért nem vennénk rá, a cégvezető maga sem bővelkedett konkrét ígéretekben. Potenciális árat sem jelentettek be, de aki már most szeretne felkerülni a várólistára, annak 50 és 250 ezer dollár közötti foglalót kell letennie attól függően, hogy a pontosan milyen kivitelben is kéri majd az autót.
Könnyű lenne elviccelni a dolgot, de a helyzet egyáltalán nem vicces.
Miközben a nyugati világ egyik leginnovatívabbnak tartott járműipari cége ebbe fektet, addig közben a kínai BYD 50 ezer dollárért elad neked egy teljes elektromos autót. Persze nem repül, de mindent teljesít, amit egy személyautótól elvár az ember és mindezt fosszilis tüzelőanyagok égetése nélkül.
Ezen a ponton könnyű lenne belemenni ilyen geopolitikai farokméregetésbe, hogy bezzeg Kína, meg hogy de bezzeg az amerikai innováció, meg hogy ipari kémkedés és túlkapacitás, de őszintén, ezt kicsit már unom.
Az a kérdés sokkal jobban érdekel, hogy hogyan áll elő az a helyzet, amelyben a gazdaság tagadhatatlan növekedése és a technológiai innováció szintén tagadhatatlan előrehaladása nem széles körben, egyre olcsóbban hozzáférhető technológiákat és infrastruktúrákat eredményez, hanem csak egyre szűkebb szupergazdagok körében excentrikus luxust és újabb zérókat a bankszámlakivonat végén.
A helyzet mégiscsak az, hogy Euro-Amerika felháborodott polgárai, a trojka ellen gyújtogató görögök, a Trumpra szavazó amerikaiak, a AfD-s kelet-német, az utcán randalírozó franciák, a tüntető albánok és a sztrájkoló spanyolok, a nemzeti zászlókat demonstratív kitűző angolok, ahogy a tavasszal Orbán ellen szavazók sem repülő autókat szeretnének, hanem tisztes megélhetést nyújtó munkát, működő oktatást, egészségügyet, közbiztonságot, gyorsabb és pontosabb tömegközlekedést, megfizethető élelmiszereket és lakhatást.
Ehelyett Tesla Roadstert kapnak. Mármint nem az autót, csak a bemutatóját. Az autót azt mások kapják — ha egyáltalán…
És ez az egész nem Elon Muskról szól, legyen bármennyire szimpatikus vagy antipatikus.
Ez egy olyan rendszerről szól, amelyben a leggazdagabb 1 százalék egyre nagyobb és nagyobb szeletét kaparintja meg a közösen megtermelt javainknak, az így koncentrálódó tőke pedig egyre kevésbé a közjó szempontjai szerint kerül felhasználásra.
A vagyoni egyenlőtlenség és a tőkekoncentráció alapvetően a mindenkori kapitalizmus jellegzetessége, a tőke elszakadása a társadalomtól, kiágyazódása a társadalomból pedig, ahogy Polányi Károly kifejtette, ciklikusan visszatérő jelenség. A fenti ábrán jól látszik, hogy a kínai top 1% jövedelmi részesedése is megduplázódott az elmúlt évtizedekben, nemcsak az amerikai.
Nem mindegy viszont, hogy mekkora mértékében nő maga a torta, amelyből a társadalom legalsó 50 és középső 40 százaléka mind kisebb szeletet kap. Mert elképzelhető, hogy annyira nő a torta, hogy a kisebb szelete is nagyobb, mint a korábbi torta nagyobb szelete. És az sem mindegy, hogy a politikai közösség meddig tűri, hogy egy kiváltságos csoport kivágott szelete folyamatosan nagyobb és nagyobb legyen.
Ez a hülye metafora — Roadsterre torta! — a való életbe lefordítva azt jelenti, hogy sokat számít pontosan milyen módokon gazdagodik a felső 1%. Úgy, hogy széles körben igénybe vehető új infrastruktúrákat épít, pl. megújuló energiahálózatokat, vagy pedig spekulatív pénzügyi eszközök (pl. részvények és kriptovaluták) árfolyamával bűvészkedik.
A szélesebb társadalom és a közjó szempontjából nem ugyanaz a hatása a kettőnek.
A tortás kép második része pedig a gazdasági szereplők prioritásainak közösségi befolyásolhatóságára vonatkozik. A kínai államkapitalizmus nem kevésbé kizsákmányoló és nem kevésbé elidegenítő, mint bármelyik kapitalizmusváltozat az emberiség történelmében. Az állam ugyanakkor rendelkezik az ambícióval és a képességgel, hogy a (vélt vagy valós) közjó szempontjai szerint prioritásokat fektessen le a gazdasági szereplők számára.
Ez az ami az amerikai és a neki egyre inkább alárendelődő európai kapitalizmusváltozatokból mára teljesen kiveszett. És ez az, ami miatt Mark Zuckerberg az isten pénzét is elköltheti a metaverzumra, Jeff Bezos fallikus rakétákat lövöldözhet az űrbe, Elon Musk pedig nemcsak lebegő autókkal hülyíthet, de mellesleg kénye-kedve szerint lekapcsolhat az internetről is.
És közben omlanak össze a társadalmaink.
Sokat szerepel mostanában ez az ábra a pénzügyi sajtóban: azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban az építkezések hogyan alakulnak. Az látszik belőle, hogy csak az AI-hoz köthető építkezések bővülnek, minden más típusú építkezés drámaian szűkül.
Ez van, amikor a gazdasági prioritásainkról egy maroknyi ember dönt. Az a maroknyi ember pedig úgy dönt, hogy valami olyanba fektet, amirőlgyengébb napjaikon ők is azt állítják, hogy pusztulásba döntheti az emberiséget. (Szerintem valószínűbb, hogy csak simán káros lesz a többség számára, nem végpusztulást hoz, csak tovább ront a jelenlegi helyzeten.)
Sokan, ha épp futja még a szuszból két migránsozás között, akkor a túlköltekezést, az államok eladósodását kárhoztatják a mostani nyugati válságokért. Hogy ti. azok a fránya jóléti költések már így is nagyok, hülye tüntetők meg még többet akarnak, hát nem értik, hogy nincs pénz!?!
De ahogy a napokban Thomas Piketty a Le Monde-ban írta, az államadósság valóban jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedekben, de párhuzamosan a magánvagyonok még nagyobb bővülésen mentek át.
Vagyis valójában egy vagyoneloszlási átalakulást látunk: a társadalmaik hitelekből finanszírozzák azokat a közjavakat, amiket korábban közteherviselés révén fedeztek, mindezt annak érdekében, hogy a leggazdagabbak zsebében több magánvagyon maradhasson.
Ezáltal nemcsak a közjavaink fenntarhatóságát veszítjük el, hanem azt is, hogy mint társadalom bele tudjunk szólni, a gazdaságunk milyen prioritásokat szolgál.
Amíg ezt a hatalmat nem szerzik vissza a társadalmak, addig maradnak a Roadster-típusú szemfényvesztések és marad a társadalmak szétesése, az államok politikai legitimitásának elkorhadása is.
Amíg a közvitáink nem e hatalom megszerzésének a mikéntjeire irányulnak — például hogy a gazdaság fölötti társadalmi ellenőrzést hogyan tudnánk demokratikusan gyakorolni, szemben Kínával —, amíg a politikai képzeletünket nem ebbe az irányba próbáljuk meg tágítani, hanem inkább önmagunkat hitegetjük, hogy majd Putyin vagy Trump vagy a bevándorlók vagy az erőszakos tüntetők vagy az állami költekezés megfékezése után megáll a hanyatlásunk, addig csak még mélyebbre ássuk magunkat a gödörben.
Soha nem voltunk olyan közel a kommunizmushoz, mint most!
- Ha egy Orbán, vagy egy Trump megsemmisítő jelzővel akarja illetni az ellenfelét akkor azt mondja rá, hogy „kommunista”.
- Kommunistát mond, de valójában a magántulajdont, a személyiségi jogokat lábbal tipró, ateista, sztálini állami terrorra gondol, ahol ugyan Marxra hivatkoztak, de aminek semmi köze nem volt Marxhoz.
- Marx eredetileg azt akarta megérteni, hogy miképpen működik a kapitalizmus: hogyan jön létre a piaci érték, a profit és a tőke. A válasza egyszerű, mindenki, akinek nincs megélhetést biztosító magánvagyona, arra kényszerül, hogy eladja a munkaerejét, vagyis a tudását, szorgalmát és életidejét, amit aztán a tulajdonos csak részben fizet ki bér formájában, a fennmaradó jövedelem alkotja a profitot.
- Tulajdonost írtam, mert nemcsak tőkés lehet a tulajdonos, hanem az állam is, tehát az úgynevezett „szocialista”,”munkásállam” is, minden propaganda ellenére, kizsákmányolta a munkásokat és az alkalmazottakat.
- Marx jóslata az volt, hogy - bár a saját korában még a legnépesebb dolgozói réteg a házi cseléd volt - a kapitalizmus forradalmasítani fogja az ipari és mezőgazdasági termelést, ráadásul az egész világra kiterjedő módon.
- A másik jóslata az volt, hogy egyre kevesebb önálló kis egzisztencia lesz, egyre több ember kapcsolódik be termelési és kereskedelmi láncolatokba: vagyis egyre több proletár lesz, akik ugyan nem lesznek feltétlenül szegények, de függőségi helyzetbe kerülnek, ily módon elvesztik a szabadságukat és „be kell állniuk a sorba”.
- A harmadik jóslata az volt, hogy a kapitalizmus oda fog vezetni, hogy egyre kevesebb tőkés kezében egyre több vagyon halmozódik fel. Aminek következtében olyan igazságtalan aránytalanság jön létre, aminek a végén néhány száz szupergazdag áll szemben sok milliárdnyi proletárral, akiknek nem lesz szüksége fegyveres osztályharcra, mert a tömegerejénél fogva elveszi és szétosztja a pénzt.
- A negyedik jóslata az volt, hogy a kialakuló, önmagát szabályozó közösségi társadalomban (erre utal a „kommunista” jelző) nem lesz szigorú és egész életünket meghatározó munkamegosztás.
- Ma azért kerültünk közel a marxi utópiához, mert olyan fejlett termelési eszközök birtokába került az emberiség, amelyek nemcsak a nehéz fizikai munkát, de magát a kötött idejű munkát is feleslegessé teszi. A robotizáció következtében hatalmas gyárak képesek autonóm módon, egy-két mérnök felügyelete mellett dolgozni. A Mesterséges Intelligencia is rengeteg munkahelyet tesz feleslegessé a korábbi formájában.
- Egy új világrend sejlik fel, amely nem fejlődés-, és növekedéscentrikus, hanem megmarad a piacgazdaság keretei közt; elosztás-centrikus lesz. Annak érdekében, hogy ne legyen társadalmi robbanás, illetve népvándorlás, a „munka nélkül maradt” tömegek számára be kell vezetni világszerte a Feltétel Nélküli Alapjövedelem intézményét. Ez a megélhetéshez éppen elegendő alapjövedelmet biztosítaná a vállalati, örökösödési stb. adókból befolyt összegekből, aki pedig ennél többre vágyik az szabadon vállalkozhatna például a szolgáltatási szektorban.
- Már nem annyira utópikus álom a függőségi és munkamegosztás nélküli, önkéntes társulásokból felépülő társadalom, mint volt ez Marx korában.
- És amire nem gondolt Marx: a bioszféra pusztulása megköveteli a fejlődés fékezését, a növekedés kordában tartását, amire csak egy magas szinten beálló, jó értelemben vett stagnáló kommunista társadalmi forma lehet képes!